Kedves Betegeim!
Évek óta igyekszem segíteni az általam kezelt betegeket azzal, hogy az általam kért vagy végzett diagnosztikus vizsgálatok leleteit (szövettani leletek, cytologiai minták, bizonyos laborleletek, képalkotó vizsgálatok leletei) hozzájuk eljuttatom, ha ők ezt kérik. Hangsúlyozom azonban, hogy nem szabad összekeverni két dolgot. Az egyik a lelet kikeresése, beteghez való eljuttatása, mely egy technikai feladat. A másik a lelet véleményezése, annak teljes orvosi felelősségével együtt. Utóbbihoz ismerni kell a beteget, a kórelőzményt, mint például a társuló egyéb betegségeket, szedett gyógyszereket, gyógyszerallergiákat, terhes vagy nem terhes állapotot, terhességi szándékot, korábbi labor- vagy képalkotó leletek pontos számszerű értékeit stb.
A lelet küldés és a lelet véleményezés ('távkonzultáció') a magánrendelésemen 2019. májustól teljesen kettévált.

Lelet küldése asszisztens által
A személyes konzultáció során elmagyarázott módon bizonyos leletek beteghez való eljuttatását asszisztens végzi, kizárólag a beteg kérésére és felhatalmazásával, a beteg által kért módon, legtöbbször email címre. (A néhány kivételt lásd alább.) Ennek külön költsége a beteg felé nincs, és természetesen ha erre a beteg nem tart igényt, személyesen is hozzá tud jutni a leleteihez. A leletküldésre vonatkozó kérést a lelet.drdelitamas@gmail.com email címre kell eljuttatni a személyes találkozó alkalmával megbeszélt idővel a vizsgálat, mintavétel után. Ehhez a következő adatokat kell megküldeni:
1. név
2. születési idő
3. ha van, TAJ szám
4. a magánrendelésemen való legutolsó megjelenés ideje
5. a mintavétel (műtét, vérvétel, képalkotó vizsgálat stb.) időpontja.
[EESZT / Ügyfélkapu lehetősége: Érdemes megfontolni, hogy az adott leletet nem tudja-e letölteni az Ügyfélkapuján keresztül. Ez sokszor egyszerűbb, áttételes lépésektől mentes, gyorsabb megoldás lehet.]
Bármilyen úton megkapott megkapott lelettel a betegnek orvost kell felkeresni a lelet véleményezése, illetve a kezelés további tervezése céljából. Általam kért vizsgálatok és általam ismert beteg esetén kézenfekvő, hogy a beteg hozzám jön vissza a leletével, ez szinte mindig így is szokott történni és én is ezt javaslom, de természetesen erre nincs kötelezettsége. Távolság, időpont egyeztetési nehézség vagy egyéb ok miatt a lelettel más szakemberhez is fordulhat, de orvosi szakvélemény kérése a lelet értelmezésével kapcsolatban mindenképpen javasolt. Hangsúlyozom: a lelet megküldésekor a leletet orvos nem látja, de még az asszisztens sem olvassa el, pusztán kiadja a betegnek.
Néhány esetben továbbra is személyesen küldöm el a leletet.
Ezeket negatív esetben is küldöm, leletmagyarázat kíséretében, amennyiben a mintavételt én végeztem. Mivel ezekből a típusokból a negatív leleteket is mindig elküldöm, az, hogy nem kap tőlem emailt a lelettel, NEM jelenti azt, hogy a lelete negatív. Ilyenkor mindig érdeklődjön nálam a leletéről.
1. Méhnyakrákszűrés lelete (cytologiai minta). Emiatt külön írni csak akkor szükséges, ha (valószínűleg technikai okok miatt) 2-3 hét elteltével sem érkezne meg Önhöz a lelet. Ha viszont 2-3 hét elteltével sem kap leletet, kérem, ezt emailben jelezze a lelet.drdelitamas@gmail.com email címre. Ekkor a vizsgálatkor tőlem kapott sárga leletet, illetve a vizsgálat időpontját is küldje el lefotózva, hogy a leletet könnyebben megkereshessük.
2. HPV vizsgálat lelete - ld. lent
3. Általam végzett műtét szövettani lelete - ld. lent
Utóbbi kettő típusú lelet megküldése nem automatikus. A mintavétel után 3 héttel küldje meg a fent felsorolt személyi adatokat a lelet.drdelitamas@gmail.com email címre. Az üzenet tárgya ('subject') 'HPV lelet' vagy 'műtéti szövettani lelet' legyen. A leleteket hosszabb-rövidebb magyarázattal együtt küldöm, a teendőkkel együtt. További kérdések, személyes konzultációs igény esetén kérem, foglaljon időpontot a rendelésemre online.
Nem általam végzett mintavételek értékelésére a távkonzultáció kérése útján lehet mód. Ennek részleteit a 'Távkonzultáció' menüpont alatt találhatja meg.